HERVARTÓ

Assisi Szent Ferenc-templom

Hervartó község felső végében, egy enyhén lejtős területen, magasra nyúló hársfákkal és kőfallal övezve áll a zsindelytetős Assisi Szent Ferenc-templom. Az UNESCO Világörökség listáján szereplő kelet-szlovákiai fatemplomok közül ez az egyetlen, amely római katolikus.
Hervartó (Hervartov) község  a Bártfai-járásban fekszik, mintegy 500-an lakják. Az ottani Assisi Szent Ferenc-fatemplom mindenképpen megér egy letérőt, ha a Bártfa felé haladunk vagy onnan érkezünk.
Valószínűleg a legrégebbi fatemplom Szlovákiában.
A XV.század végén épűlt és Szlováklában ez a legrégebbi fennmaradt, gótikus stilusú fatemplom. Külső megjelenése több mint fél évezred elteltével is szinte érintetlen maradt. A főoltár 1460-1480 között jött létre és Szűz Mária, Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála látható rajta. Egyes műtárgyak, mint pl. a szélső szárnyas oltárok eredeti darabjai és a XVI. század elejéről származó fa szentségszekrény, a budapesti Nemzeti Múzeumban kerültek elhelyezésre.
A templom belső díszítését nagyban befolyásolta a reformáció, ebben az időben a templom rövid időre evangélikus lett. Ebből az időszakból, egész pontosan 1665-ből származnak a hajó déli falán látható festmények, amelyek Ádámot és Évát ábrázolják a tudás fája alatt, Szent György harcát a sárkánnyal és az okos és balga szüzekről szóló példabeszédet. A festmények üzenetét latin és bibliai cseh nyelven olvasható bibliai idézetek teszik hangsúlyossá.

Virtuális túra

Hasznos információk a
Košice Region mobilalkalmazással
Nézze meg, mások hogyan beszélnek Kassa régióról az TripAdvisor.
TripAdvisor: Olvassa el véleményeit, hasonlítsa össze az árakat és foglaljon le.
Hervartó
70
min
75
km Kassai
ÜZEMELÉSI IDŐ
Hónap
Lecke
egész évben
előzetes foglalás szükséges
BELÉPŐDÍJ
Típus
Az ár
alapárú belépő
2,00 €
KAPCSOLATBA LÉPNI
Egyéi kirándulások:

Római-katolikus Plébánia

tel.: 054/479 3239, 0918 678 260

Csoportok számára:

Cestovná agentúra Byzant Utazási Iroda

tel.: 051/7562668
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram